Évzáró
Fényképek megtekinthetők itt
Május
28-án, egy keddi napon ajándék bábműsort nézhettünk meg: a már többször nálunk
járt szemelyi bábcsoport adta elő A szeretetre vágyó süni c. mesét. A
történetben Süni szeretett volna barátságot kötni egy-egy állattal, de valahogy
mindig „tüskésre” sikeredtek ezek a próbálkozások. Végül megtanulta az igazi és
lelki tüskéit is behúzni, s ezentúl már sosem érezte magát egyedül, mindig
akadt valaki, akivel együtt tudott játszani.
A műsor végén tanultunk egy vidám dalt, valamint megkaptuk a látott-hallott mesét CD és képes füzetecske formájában.
Ebben
az évben nem volt szerencsénk, a tervezett május 30-i kirándulásunkat elmosta
az eső.
Az
Orfű-Abaliget irányában található Rácz-tanyára készültünk, ahol lovaglás,
állatsimogató, sok-sok szabadtéri játék lett volna a program. Sajnos szakadó
esőre ébredtünk a tervezett napon, s az égi „áldás” elég kitartónak bizonyult:
le kellett mondani a buszunkat, s az óvodában töltöttük a délelőttöt.
Mivel
nem kértünk erre a napra óvodai étkezést, egy kicsit mássá alakult ez a nap. A
csoportszobában piknikeztünk, tízórai gyanánt mindenki elővette az úticsomagját,
s azt fogyasztotta el. A hozott rágcsálnivalókból közös tálat készítettünk,
ezzel kínálták egymást a gyerekek. Az igazi lovaglás helyett behoztuk a
seprűnyélből készült lovainkat, s azzal játszottuk a „Rirarutsch” kezdetű
éneket. Esőprogramként diavetítést rendeztünk, melyhez szintén lovas-állatos
meséket kerestünk. Ebédre ismét elővettük a hátizsákos elemózsiákat, illetve
Máté szüleinek jóvoltából pizzát eszegettünk. A gyerekek igen élvezték ezt a
„másságot”, ha már így alakult.
Kár,
hogy elmaradt a közös kirándulás, amit elég nehéz lett volna pótolni a kisbusz
elfoglaltsága miatt. Reméljük, hogy legközelebb nagyobb szerencsénk lesz,
illetve máskor tervezünk esőnapot is. Akkor biztos gyönyörű időjárást fogunk
ki – ez így szokott lenni. :)
Gyereknap