2014. június 13., péntek
Év végi programok az Őzike csoportban
A
május mindig sűrű, eseményekkel teli időszak. E hónap végére szervezzük évzáró
műsorunkat, melyre izgalommal készülünk: szeretnénk megmutatni kedves vendégeinknek,
hogy mit tanultunk a tanév során, illetve elbúcsúzunk iskolába készülő
nagycsoportosainktól. Szerencsére az időjárás is szép szokott lenni, így sok
időt töltünk a szabadban, elsétálunk a játszótérre. Idén gyakran „látogattuk” a
márciusban elültetett borsóinkat, majd júniusban le is szüreteltük a termést. A
gyerekek kifejtették a szemeket, majd jóízűen ropogtatták az édes finomságot.
Az
évzárón kívül számos esemény gazdagította ezt az időszakot:
- május
13-án Hangoló előadás volt, melynek témája: „Utazás földön, vízen, levegőben”.
A versek, zenék, játékok által sokfelé utazhattunk, de természetesen a
szereplés lehetősége, a műsor végi közös vonatozás volt a legnépszerűbb a
gyerekek körében.
- május
22-én középsőseink és nagycsoportosaink megnézhették a Bóbita bábszínházban a „Dzsungelmese”
c. előadást. A színházlátogatás mellett mindig külön élményszámba megy a buszos
utazás is.
- május
30-án, délelőtt gyereknapi rendezvények voltak az óvodában: most kegyes volt
hozzánk az időjárás, az udvaron lehetett légvárban ugrálni, arcfestést,
tetoválást kérni, játékos vetélkedőkben (horgászás, rajzverseny, célbadobás)
részt venni. Különös élményt jelentett két bábművész hölgy előadása, mely során
számos cirkuszi produkció részesei lehettünk. Természetesen a vattacukor, az ebéd
utáni fagylaltozás sem maradt el.
- június
3-án a szilvási Kemencés tanyára kirándultunk. Ezen a napon is szerencsénk volt
az időjárással, ragyogó napsütésben élvezhették a gyerekek a szabad levegőt, a
játékokat. Lívia néni frissen sült pogácsával várt minket (az első buszos
társaság még a szaggatásban is tudott segédkezni), majd a délelőtt során
fakanál bábokat is készítettünk a sok-sok játék közepette. Az ott töltött idő
zárásaként lovaglás következett: mindenki több alkalommal is felülhetett a pacik
hátára, hogy kipróbálhassa, élvezhesse ezt a mozgást. Még a legkisebbek sem riadtak
vissza a lovaglástól, bátran rótták a köröket a türelmes patásokon csücsülve.
- június
4 - a Nemzeti Összetartozás Napja: közös tánccal emlékeztünk meg erről a napról,
mely különlegessége az volt, hogy az udvaron együtt alakított egy nagy kört az
óvoda apraja-nagyja. Ilyen élményre ritkán nyílik lehetőség, a gyerekek örömmel
vettek részt ebben a monumentális táncban.
Fényképek megtekinthetők:
- a Hangoló előadásról
- az évzárónkról
- a gyereknapi eseményekről
- a kirándulásunkról
- a Nemzeti Összetartozás Napjáról
Fényképek megtekinthetők:
- a Hangoló előadásról
- az évzárónkról
- a gyereknapi eseményekről
- a kirándulásunkról
- a Nemzeti Összetartozás Napjáról
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)