2017. június 16., péntek


Szép nyarat, jó pihenést kínánunk minden kedves Olvasónknak!
Találkozunk szeptemberben!

2017. június 2., péntek

2017. május

A tanév utolsó hónapja mindig eseménydús, számos program színesíti mindennapjainkat.
Az első időszakban az évünket lezáró ünnepségre, ballagásra készültünk. Év közben hónapról hónapra gazdagodott dal – és verskészletünk, amit a gyerekek kívánságára és örömére gyakran ismételtünk, így a szövegek és dallamok nem voltak ismeretlenek az őzikéknek. Évzárónkra igyekeztünk ezeket a kedvelt verseket, énekeket összefűzni, kiegészítve a nagyok dramatizálásával: ők „A kesztyű” c. mesét játszották el vendégeinknek. A tanévet bemutató műsorunkat követően iskolába készülő gyerekeinktől búcsúztunk: idén négyen köszönnek el az óvodától, az Őzike csoporttól. Lelkesen tanulták búcsúzó éneküket, versüket – amit bátran mondtak el a nagyérdemű előtt. Ballagós tarisznyát, őzikés emléket kaptak tőlünk, s azt a kívánságot, hogy sok-sok örömet leljenek az iskolás években!
Május utolsó péntekjén tartottuk gyereknapi délelőttünket. Hagyományos programjainkat már várták a gyerekek: lehetett légvárban ugrálni, csillámtetkót készíttetni, ügyességi versenyekben részt venni, amiért matrica vagy cukorka volt a jutalom. Különleges esemény volt, hogy kutyás kiképzés, illetve bemutató részesei lehettünk. A gyerekek lelkesen figyelték az ügyes négylábúakat, a bátrabbak segítségként még be is állhattak egy-egy feladat bemutatásához. Természetesen az ebédet lezáró fagyizás sem maradt el, s a nap végén mindenki vihetett magával haza egy kis gyereknapi meglepetés játékot.
Június 2-án került sor év végi kirándulásunkra, idén a pogányi Zsályaliget élményparkot vettük célba. Előző nap hatalmas zivatar kérdőjelezte meg bennünk, hogy vajon nem mosta-e el az eső a pogányi domboldalt, de utólag kiderült: még jól is jártunk ezzel az égi áldással. Meleg időben, de szálló portól mentes helyen élvezhették a gyerekek a rengeteg játékot. Felsorolni is sok, mennyi mindent ki lehetett próbálni, a szavak helyett beszéljenek majd a fényképek! Játékeszközből is volt bőven, az egy-egy játszóterületen eltöltött idő alatt mindenkinek volt lehetősége bátorságának megfelelő mértékben kipróbálni, élvezni az egyes játéklehetőségeket. Kellemesen elfáradva érkeztünk vissza az óvodába, ahol mindenki hamar bebújt az ágyikójába, s álomba zuhanva pihente ki az eseménydús délelőttöt.

Fényképek megtekinthetők: