„Elmúlt a nyár, itt az ősz,
kampósbottal jár a csősz …”
Szeretettel köszöntjük kedves
Olvasóinkat
a 2012/2013-as tanév kezdetén!
a 2012/2013-as tanév kezdetén!
Az elmúlt tanévben
8 óvodásunkból lett iskolás, néhányan elköltöztek vagy óvodát váltottak, s mint
minden szeptemberben: jöttek hozzánk új kiscsoportosok. Három kisgyereket már
ismertünk (a nagytestvérek hozzánk járnak), egy kisfiú érkezett a bölcsödéből,
ketten családból. Az ősz folyamán még két leendő őzgidával bővül csoportunk.
Az első hetek két
témakör köré csoportosultak: mindenki örömmel mesélte, hogy merre járt a nyáron
(az élményeket még le is rajzolták a gyerekek), illetve az újonnan érkezők
befogadása, bemutatkozó, névtanulós játékok színesítették napjainkat. Tanultunk
új „pakolós” éneket (Dolgozni szaporán)
és egy verset, amivel könnyedén számolhatjuk a hét napjait. „Friss” óvodásaink
jól vették az első akadályokat – mármint édesanyjuk elengedését -, rövid
pityergés után szívesen fogadtak egy-egy felkínált játéktevékenységet, keresték
és elfogadták a kapcsolatot felnőttekkel, gyerekekkel egyaránt.
Szeptember utolsó
hetében a magyar népmeséké volt a főszerep: így igyekeztünk bekapcsolódni a
Benedek Elek születéséhez kapcsolódó „Népmese napja” emléknaphoz. A gyerekek
otthonról elhozhatták kedvenc mesekönyvüket, amiből aznap a tulajdonos
választhatott egy népmesét; ragasztással, színezéssel készítettünk egy madaras
képet a TV-ből ismert sorozat mintájára; s pénteken egy kis magyar népmese
nézésre is sor került.
Reméljük, hogy az
első hónap mindennapjai, melyeket igyekeztünk változatos tevékenységformákkal
érdekessé, otthonossá tenni, elnyerték új ovisaink bizalmát, s továbbra is
örömmel jönnek az Őzike csoportba nap mint nap.
Csoportunk névsora
megtekinthető itt