A hónap vége felé már elkészítettük következő havi naptárunkat, s láttuk, mennyi érdekes esemény lesz májusban.
Az anyák napjára régóta készülünk, lesz évzáró ünnepség, pünkösd, szülinap, kirándulás, és rögtön az első nap piros betűs ünnep. Beszélgettünk a majálisról, majd a népszokásokat felelevenítő könyvünk segítségével olvastunk a májusfaállításról. Ebből eredt az ötlet, hogy a mi fiaink is készítsenek egy kis meglepetést a lányoknak.
Bence már régebben is mesélt arról, hogy lakóhelyén szoktak májusfát állítani, s most nekünk is ők segítettek: apukájával egy szalagokkal díszített meggyfaágat hoztak az őzikéseknek. A lányokat előre küldtük az udvarra játszani, majd a fiú társaság munkához is látott: számba vettük, mennyi lány jár a csoportunkba, mindenkinek vágtak a nagyobbak egy-egy szivecskét (mi szeretjük a lányainkat!), a kisebbek ragasztással díszítették a szíveket, lelamináltuk, majd felkötöztük a fa ágaira. A erkély korlátjára rögzítettük a májusfánkat, amit nagy örömmel fogadtak a lányok.
Fényképek megtekinthetők itt