Hipp-hopp
elmúltak a hetek, hónapok, elérkezett a tanév vége.
Szerencsére
a legtöbbször szép napsütéses délelőttjeink voltak, sok időt tudtunk a
szabadban tölteni, gyakran mentünk a játszótérre. A csoportszobai és kinti
tevékenységek jól kiegészítették egymást: a levegőn való mozgás testet-lelket frissített,
míg bent sorra felelevenítettük a tanév során tanult dalokat, verseket, játékokat.
Öröm volt elővenni a már kissé feledésbe merült anyagot, sokszor emlegették a
gyerekek énekelgetés közben az év folyamán átélt élményeiket. A versekből,
dalosjátékokból fűzért fűztünk – összeállítottuk évzáró műsorunkat, amely
bemutatásával szülőknek, nagyszülőknek, vendégeknek szerettünk volna
kedveskedni május 21-én. Külön izgalom volt, hogy mesedramatizálásra
készültünk. A tanév során ismerős Katzentatzentanz
c. mese eljátszása mellett A gomba alatt
című mesét is feldolgoztuk a középsősökkel, nagycsoportosokkal. A díszletek
elkészítésében is segédkeztek a gyerekek: szorgalmas kezek vágták, ragasztották
a gomba pettyeit, az esőcseppeket, a nap sugarait.
Évzárónkon
ebben a tanévben négy gyermektől búcsúztunk – mindannyian megokosodtak,
megkomolyodtak az óvodában töltött évek alatt. Kívánjuk, hogy a pihentető nyár
után örömmel vessék bele magukat az iskolai tanulás rejtelmeibe, élvezzék a
betűk, számok birodalmát.
Mielőtt
mindenki elkezdte volna a jól megérdemelt nyaralós időszakát, a hónap végén
felkerekedtünk és ellátogattunk a Matty melletti Gáti-tanyára. Kirándulásunkon
a gyerekek sok-sok háziállattal ismerkedhettek meg (a szelídeket természetesen
simogatni is lehetett), két csoportban lovaskocsikázásra is volt alkalom,
illetve a bátrak lovagolhattak is. A szépen elrendezett tanyán nagy, zárt
játszótér is van, a gyerekek örömmel vetették bele magukat az önfeledt játékba.
Élményekben gazdag, intenzív délelőttöt töltöttünk itt – aznap mindenki nagyot
aludt a délutáni pihenőnél.
Május
utolsó vasárnapja a gyerekeké. Előtte pénteken mi is érdekes programokkal
vártuk óvodásainkat: az udvaron lehetett légvárat használni, tűzoltó autót
nézni, csillám tetoválást kérni, számos ügyességi versenyben részt venni, ahol
apró ajándékokat gyűjthettek be a bátor jelentkezők. Az ebéd utáni finomság
(jégkrém) is jelezte már, hogy hamarosan tényleg itt a nyári szünet!
Fényképeink: