Fényképek megtekinthetők itt
2013. február 1., péntek
2013. január 28-február 1.
Január utolsó hete a Mackó-nap
jegyében telt. Tanultunk macis verset, amivel minden kis mackót, de leginkább
az ovis bocsokat el tudjuk altatni. Hosszú és kitartó munkával nagyon szép
mackókat készítettünk papírtányérból. A kisebbek az egész tányért barnára
festették, míg a nagyobbak az előrajzolt szemeket, orrot és arcot kellett
körbefessék. Ezután a kivágott fülecskéket kellett megrajzolni és kiszínezni,
végül mindenki kiválaszthatta a macik szemének és orrának színét, hogy igazán
egyedi bocsok születhessenek. A nagy munkában azért maradt időnk arra is, hogy
megtanuljunk mackó módra táncolni, így teljesen felkészülve várhattuk a pénteki
napot, amikor már tényleg minden a macikról szólt. A mézes kenyér reggelit
követően mindenki az otthonról hozott macijával játszott, akiket kicsit később
be is mutattunk egymásnak, majd a versünkkel el is altattuk őket. Az iskolások
jóvoltából Vackor mackóról szóló mesét nézhettünk, játékos „medvevadászaton” vehettünk
részt a tornateremben. Visszaérkezvén csoportunkba megnyitottuk a
Macikiállítást, és elindultunk az óvodában megnézni a többi csoport kiállítását
is. Rengeteg szebbnél szebb macival találkoztunk, reméljük, jövőre is legalább
ennyien vendégeskednek majd nálunk.