Az
őszi szünet utáni időszak a Márton napi készülődés jegyében telt.
Mind
magyar, mind német nyelvterületen gazdag hagyománya van, miként emlékeznek meg az
emberek Szent Mártonról, akinek története leginkább jószívűsége, szerénysége
miatt szállt apáról fiúra. Mi is felelevenítettük életének főbb eseményeit, beszélgettünk
példamutató tetteiről. A közismert Márton napi liba motívum átszőtte
énekeinket, körjátékainkat, meséinket, vizuális tevékenységeinket, s tanultunk
egy új verset is: Tordon Ákos Libabolt c. költeményét.
Az
idei lámpásaink készítéséhez természetes anyagokat használtunk: gyűjtögettünk
vékony botokat, amelyeket méretre szabdalva ráragasztottunk egy kisebb üvegre,
majd madárberkenye bogyókból fűzött lánccal díszítettük a lámpást. Még a
legkisebbek is lelkesen szedegették az apró faágakat, türelmesen, ügyesen
használták a tűt a fűzér készítésénél.
November
11-én minden évben dramatizált játékkal emlékezünk meg Szent Mártonról. Idén mi,
Őzike csoportosok készültünk erre az eseményre. A nagycsoportosok között
felosztottuk a történet szereplőit (Márton, koldus, emberek, libák), díszleteket
készítettünk, néhányszor próbáltunk, majd szerdán két alkalommal is eljátszottuk
a többi óvodásnak. A szereplők bátran, ügyesen jelenítették meg Szent Márton és
a koldus találkozását.
Az
esti lámpásos felvonuláson a látványtó felé vettük az irányt. Hosszú kígyózó
sorban haladt az óvoda apraja-nagyja, szép látványt nyújtva a világító
mécsesekkel. A Művelődési Ház vendégeiként gyönyörködhettünk a tábortűzben,
falatozhattunk libazsíros kenyeret. Szorgalmas anyukák, nagymamák jóvoltából
pogácsával kínálták meg társaikat a gyerekek, ezzel is emlékezve a köpönyegét,
ételét megosztó Szent Mártonra.
Köszönjük
a szülők részvételét, a hozott finomságokat.Fényképek megtekinthetők itt