Hamarosan
kezdődik a tavaszi szünet, mely magában foglalja az egyik legszebb ünnepünket,
a húsvétot. Kicsit szerettem volna kiszélesíteni a gyerekek ismereteit a
húsvéttal kapcsolatban, hogy tisztában legyenek azzal, hogy nem csak arról szól
ez az ünnep, hogy a nyuszi ajándékot hoz. Projektoros vetítés alkalmával
megismerkedtünk néhány régi húsvéti népszokással (pl.: villőzés,
barkaszentelés, locsolás). Ezután beszélgettünk arról, mik azok a húsvéti
hagyományok, melyeket máig megőriztünk és a gyerekek is ismernek. Megnéztünk
egy rövid videót egy igazi falusi locsolkodásról, képeket nézegettünk
tojásfestési technikákról. Ehhez kapcsoltam vizuális tevékenységünket: papírtojást
festettünk. Egy érdekes, a kisebbek számára még ismeretlen technikát
választottam a tojások kidíszítésére. Négy féle színű festékből választhattak a
gyerekek, a kiválasztott festékeket szívószállal fújtuk szét a tojáson. Nagyon
élvezték a festést, a kicsik is ügyesen, önállóan tudtak tevékenykedni, csak
néha kellett segítenem erősebben fújni. (Fényképek itt.) Felelevenítettük az ismert nyuszis
énekeinket, mondókáinkat, és természetesen a mesék is a húsvétról és a
nyuszikról szóltak.
Április
első hetében folytattuk a szokásokról való beszélgetéseket, s ekkor leginkább két,
német nyelvterületen honos érdekességről meséltem a gyerekeknek: az
Emmausz-járásról, illetve a tüzes kerék gurítás mikéntjéről. Jellegzetes
húsvéti ételekről is szó esett, majd a kalácsot emlegetve eljátszottuk a Backe, backe Kuchen kezdetű
dalosjátékot. A hét során készítettünk közösen egy tojás-koszorút: a
csomagolópapír közepére nyuszikat rajzoltunk egy kedves kis mondóka (Kleiner Kreis, großer Kreis)
tanulgatása közben, a kör forma szélét színes papír-tojások felragasztásával
díszítettük, miközben a színek német megnevezését gyakoroltuk. Az elmúlt heti
szép, színes festett tojásokhoz nyuszikat barkácsoltunk kávéfilter papírból. A
gyerekek évről évre visszatérő kedvence sem maradt el: mozogni, táncolni a Stups, der Kleine Osterhase című vidám
dalra (mely megtekinthető, hallgatható itt).
A
tavaszi szünet előtti finisben már izgatottan számoltuk a napokat, hiszen
szerdára terveztük a fészek készítést, bízva abban, hogy az óvodába is
ellátogat nyúl koma. S valóban: a gyerekek nagy örömére iskolások, dolgozók
hoztak nekünk élő nyuszikat, akik az udvaron töltött idő alatt szép csendben
egy-egy ajándékcsomagot csempésztek az őzgidák puha fészkébe. A délelőtti
órákban, a csoportszobában töltött időben felelevenítettük a locsolkodás
szokását: a fiúk illatos kölnivel, verssel készülve frissítették a leányokat,
akik cserébe finomságokkal kínálták meg a lelkes fiú csapatot. Énekkel,
verssel, vidám várakozással indultunk neki a pihentető húsvéti szünetnek.
Locsolkodós-fészeképítős fényképek megtekinthetők itt