Múlt
héten esett egy kis hó, ezt kihasználva a héten a téli csapadékokkal
ismerkedtünk. Egyrészt a hulló csapadékokról beszélgettünk (ezeket elég jól
megnevezték a gyerekek), másrészt a felszíni csapadékformák is szóba kerültek,
mint a dér, zúzmara, köd, harmat. Ezeket a kifejezéseket volt, aki már ismerte,
ám a kisebbeknek újdonságot jelentett egy-egy szó s a hozzá tartozó jelentés.
Először színes képeken nézegettük a csapadékokat, majd projektoros vetítés
alkalmával érdekes felvételeket láthattak a gyerekek. Ennek kapcsán
megbeszéltük, mik azok a tevékenységek, sportok, melyeket télen lehet játszani.
Képzeletben készítettünk közösen egy nagy hóembert, majd azt játszottuk, hogy
ez a hóember zenére elolvad. Zenehallgatás alkalmával a zenei élményhez
vizuális élményt kapcsoltam: projektoron levetítettük Vivaldi: Négy évszak c.
művének „Tél” tételét, mely közben csodás havas képeket nézhettek a gyerekek. A
héten megnéztük még a Téli történet c. mesét is, melyben az említett téli
tevékenységek közül több is szerepelt. Veress Miklós: Jég c. verse is heti
témánkhoz kapcsolódott, örültek a gyerekek, hogy versmondogatás közben
felfedezhették a korábban tanult kifejezéseket. Ezen a héten papírból,
ragasztással készítettünk vidám hópelyheket, melyekkel az öltözőnket
díszítettük. Természetesen a hó valódi megtapasztalása sem maradt el, amikor
lehetett, kimentünk az udvarra a lelkes, overálos csapattal hóangyalt
készíteni, hógolyózni, élvezni a tél örömeit.