A hét témája: Kis karácsony, nagy karácsony…
Ez a hét a karácsonyi készülődéssel telt. Megbeszéltük a gyerekekkel, hogy a kis Jézus születését ünnepeljük, mi történt, hogy történt „azon a napon” Betlehemben. Meggyújtottuk a 4. gyertyát is az adventi koszorúnkon.
Feldíszítettük a termet, karácsonyi dalokat hallgattunk, énekeltünk (Jaj de pompás fa, a karácsony fa; Szálljatok le, szálljatok le…; Kis karácsony, nagy karácsony;). Minden nap elmondtunk közösen, Donászi Magda: Karácsony című versét, így mire elérkezett Karácsony napja, már mindenki kívülről tudta. A visszajött a répa mesét elevenítettük meg bábokkal, először mágneses síkbábok voltak a szereplők, majd ujjbábok színesítették a vidám kis történetet. Színeztünk karácsonyos képeket, majd a szülőknek szánt ajándék cd-hez elkészítettük a borítót (angyalkás képet színeztünk és csillagokat ragasztottunk rá) végül gyurmalenyomattal alkottunk fenyőfás, csillagos, harangos kísérőkártyát mellé. 16-a reggel, már mindenki izgatottan lépett a csoportszobába, ahol a gyerekeket várta a csodásan feldíszített karácsonyfa. Reggeli után, míg a kicsik a mosdóban szépítkeztek – hogy csinosan várják a Jézuskát – a sok-sok meglepetés a fa alá került. A fenyőfán csillogtak a fények, sok kis gyertya égett és hangulatos zene tette meghitté a várva várt pillanatot. A gyermekek boldogan rohantak az ajándékokhoz, mindenki talált kedvére való játékot. Hozott nekünk a Jézuska új társasokat, kirakókat, Barbie babát, kis autókat, és még számos remek játékot, valamint Beni anyukája készített nekünk egy csoda klassz babzsák fotelt is!
Fényképek megtekinthetők itt