Elmúlt heti beszélgetéseink során kiderült, hogy nyaralni legtöbben személyautóval mentek, néhányan buszoztak, vonatos utazáson azonban egyik kisgyermek sem vett részt. Megtudtam, hogy nem csak nyáron, hanem nagyon sokan még egyetlen egyszer sem ültek vonaton. Szerettük volna, ha a gyermekek megtapasztalják a vonatozás élményét, ezért szerveztünk egy rövid kis kirándulást, melynek végcélja a pécsi vasútállomásról eljutni Pécsudvardra, természetesen vonattal.
A kirándulás előtti napokban a gyerekek már izgatottan várták az utazást, mellyel kapcsolatban megosztottunk egymással néhány fontos információt, és kitértünk a közlekedési szabályokra is. Megbeszéltük, hogy jegyet kell vennünk mielőtt buszra, vagy vonatra szállunk, melyet az ellenőr, ill. a kalauz kér el tőlünk. Gyalogos közlekedésnél is találkozunk rendőrlámpával, ha zebrához érünk, és akárcsak az autósoknak, nekünk is a zöld jelzésnél szabad tovább haladnunk. Többféle vonatos játékot játszottunk, először a „Megy a gőzös…”-t énekelve vonatoztunk, az elől haladó „masiniszta” papírból készült táblával piros, ill. zöld jelzésére indultunk, megálltunk. Eljátszottunk egy vonatos utazást: miután jegyet váltottunk, felszálltunk a vonatra (teremben sorba rakott székekre ültünk) és az Alma együttes Utazunk című zenéjére zötyögtünk, dőltünk jobbra-balra.
Elérkezett a várva várt hét, melynek szerdáján a nagyobbakkal, péntekjén a kisebbekkel indultunk útnak. Mindkét csoport izgatottan várakozott a buszmegállóban, szinte percenként kérdezgették: „Mikor jön már a busz?” A távolsági buszvégállomáson ámulva nézték a sok-sok buszt és az azokról le- és felszálló embertömeget. A vasútállomásra tartó sétánk közben elhaladtunk a vásárcsarnok mellett, ahol picit betekinthettünk a piaci forgatagba, láthattuk a kofák és árusok által kínált sokféle érdekes zöldséget, gyümölcsöt, virágot. Utunk során megpihentünk kicsit az egyik játszótéren, ahol lehetett csipegetni az otthonról hozott finomságokból, inni egyet és nagyot szaladni, mászókázni, hintázni. A vasútállomásra érve, első dolgunk azt volt, hogy megváltottuk a jegyünket a pénztárnál. Ezután megnéztük az utastájékoztató táblát, mikor indul, melyik vágányról, és mikor érkezik meg a vonatunk. Majd kisétáltunk a peronra, megnéztük az állomáson várakozó vonatokat, meghallgattuk a sokak által jól ismert hangjelzés után elhangzott információkat. Nagy élmény volt a fiúknak, mikor az egyik kalauz bácsi nem csak megmutatta, hanem még kezükbe is adta az irányító tábláját. Először kívülről, majd belülről is megnéztünk egy Intercity vonatot, megbeszéltük, hogy az egy kicsit gyorsabban megy, mint amivel mi fogunk utazni, és kevesebb helyen áll meg. Megeszegettük a maradék elemózsiánkat, majd felszálltunk a „kis piros”-ra.
Ahogy elindult a vonat, rövid időn belül megérkezett a kalauz, kedvesen üdvözölt minket, és kérte a jegyünket. Mindenki számára nagy élmény volt kitekinteni az ablakon, nézni az elsuhanó tájat, azt hiszem felért ez a gyerekek számára egy rövidke televíziós műsorral. Hamarosan megpillantottuk a Pécsudvard táblát, és a peronon várakozó szülőket, akik izgatottan lesték csemetéiket. Az oviba visszatérve éhes pocakkal, de izgalmas és tartalmas utazásunk élményeivel eltelítve ültünk le ebédelni.
Köszönjük a segíteni tudó szülőknek, hogy visszaszállítottak minket Pécsudvardról Kozármislenybe.
Fényképek megtekinthetők itt