A hét témája: Dirmeg, dörmög a medve…
A hét várva-várt eseménye a csütörtöki Mackó-nap, így már hétfőtől minden napunk a macikról szólt. Képeket nézegettünk és beszélgettünk a medvékről, milyen fajtáit ismerjük (fekete medve, barna medve, koala, panda stb.), melyik hol él, mivel táplálkozik, mi jellemző rájuk. Megbeszéltük milyen „híres” medvéket ismerünk (pl.: Micimackó, Vackor, Boribon, TV-maci, Maci Laci és Bubu, Balu kapitány stb.) Elmondtuk a Dirmeg, dörmög a medve kezdetű mondókát, majd a Brum-brum Brúnó című dalt énekelve körjátékoztunk. Rengeteg macikkal kapcsolatos mesét hallgattunk, néhányan behozták otthoni kedvenc medvés mesekönyvüket is. Minden nap elhangzott egy történet Boribon-ról, a játékmackóról, alvásidőben pedig Vackor a piszén pisze kölyökmackó kalandjait hallgatták meg a gyerekek. Megnéztük diafilmen a Két kicsi bocs meg a róka című mesét, majd meglepetésként az óvónénik el is játszották, amit nagyon élveztek kicsik és nagyok egyaránt. Készítettünk medvés álarcokat, papírból kivágtuk a maciformát (a nagyok egyedül, a kisebbek segítséggel), majd mindenki választhatott milyen színűre szeretné kifesteni, száradás után kalapgumit kötöttünk rá, és már lehetett is játszani az elkészült fejdíszekben.
Másodikán, a „hivatalos” medve-napon már korán reggeltől ráhangolódtunk a mackózásra. Mindenki behozta az otthoni kedvenc maciját, mindegyiknek a nyakába kötöttünk egy táblácskát, melyen a maci neve és a tulajdonosa jele szerepelt. Reggelire mézet ettünk, ami köztudottan a medvék kedvelt eledele, majd körjátékoztunk medvés énekekre a játékmacikkal. A terem elé rendeztünk egy mackókiállítást a behozott kedvencekből, majd macis állarcokban körbejártuk az óvodát és megcsodáltuk más csoportok mackógyűjteményét is. Természetesen délután sem maradhatott el a medvés finomság, ebéd után Pombär macikat ropogtattunk, uzsonnára pedig mackó sajtot eszegettünk. Másnap megbeszéltük, kinek mi tetszett legjobban a Mackó-napon, majd lerajzoltuk a legemlékezetesebb momentumát a napnak. Az elkészült műveket a faliújságon megtekintheti mindenki!