Változott az ebédlejelentés rendje!
Mivel sok helyen gondot okozott a lebetegedett gyerekek ebédjének elvitele (nem nálunk, mi meg lettünk dicsérve :) ), Edina arra kért minket, térjünk át a nyárihoz hasonló ebéd lejelentési rendszerre. Ez a következőképpen működik:
Megszámoljuk az aznapi gyereklétszámot, és ezt a létszámot írja fel Edina másnapra is, függetlenül attól, hogy valaki jelezte-e, hogy másnap jön/nem jön a gyerkőce. Ugyanakkor minden nap megkérdezi, érkezett-e a lejelentett létszámon túl plusszba valaki, és ha igen, felírja azt is. Ha valaki be volt húzva, de nem jött, pöttyöt teszünk mellé, és következő napra automatikusan kihúzzuk. Az ebédet éthordóban csak a "pöttyösök" vihetik el, tehát csak a hiányzás első napján van erre lehetőség. Amint a kis beteg ismét jön oviba, a hiányzását jelző vonalat átjavítjuk, és plusszosként lejelentjük Edinának, szóval nem lesz olyan, hogy valaki nem lett a létszámba beleszámolva, és nem kap ebédet.
Kis szemléltető példa a keddi nap alapján: Hétfőn 15-en voltunk, ezért ennyi lett lejelentve Edinánál. Kedden négy betegünk tért vissza, ezért amikor Edina jött, felírta a keddi naphoz, hogy +4. Ugyanakkor csak 18-an voltunk kedden, mivel a hétfői társaságból egy valaki nem jött. Hozzá pöttyöt tettünk, és szerdára kihúztuk, Edinának pedig 18 főt jelentettünk le szerdára.
Összegzésképp, ami a szülőkre vonatkozik:
Amiatt nem kell külön telefonálgatni, hogy mikor tudjátok biztosan hozni a csemetét betegség esetén, ha meggyógyult, már hozhatjátok is - persze igazolással :) -, és fog kapni ebédet akkor is, ha nem szóltatok előre. Persze mi örülünk, ha tudjuk, mi van vele, mikor várhatjuk közénk, de az ebéd miatt semmiképp sem kell aggódni. Ha lebetegszik a poronty, az első napon el tudjátok vinni az ebédjét, de a többin már nem. Ha tudjátok, hogy valamelyik nap biztosan nem fog jönni, akkor ugyanúgy, ahogy eddig, ki tudjátok húzni az étkezési papíron, ez a része nem változott. Bárkinek bármilyen további kérdése van, nyugodtan forduljon hozzánk vagy Edinához.
Halloween az Őzikében
Október 22-én, vagyis a szünet előtti utolsó napon, kedden, Halloween-napot tartunk az Őzike csoportban. Halloween-i dekorációval, játékokkal várjuk ezen a napon az őzgidákat. Akinek van otthon halloween-i aprósága, ami ez alkalomból díszítheti a csoportot, szívesen látjuk, hisz egy-egy ötletes dekoráció sokat tud dobni a hangulaton. :) Hozni nem kell semmit, csak jó kedvet és lelkesedést, de azt bőven!