Folytattuk az elmúlt hét témáját
(őszi termések) – németül. Ez a szókincs használatos a mindennapok során, így
leginkább az ismeretek alkalmazására tettük a hangsúlyt: játszottuk gyümölcsös
dominót és boltos játékot Hampelmannal, egy régen hallott almás mesét játszottam el a gyerekeknek, mozgásos játékként gyümölcsszedést imitáltunk.
Mindegyik tevékenységben szívesen részt vettek a gyerekek, leginkább a boltos
játék tetszett nekik. Ebben külön sikerélmény volt, hogy a szituációnak
megfelelően aktívan használták a köszönésformákat, a gyümölcsök neveit, a
számokat. Lelkesen jelentkeztek a vevő szerepére.
Vizuális tevékenységként
almakoszorút készítettünk ragasztás technikájával, a nagyokkal sormintát
követve. Általában nem okozott gondot a feladat, sőt, a középsősök közül is többen megértették a sorminta lényegét, s annak megfelelően dolgoztak. Az elkészült munkákkal öltözőnket díszítettük.
Csütörtökön a középsős és nagycsoportos gyerekekkel elmentünk a pécsi Planetáriumba. Két kisgyerek már járt ott korábban is, a többieknek teljesen új élmény volt ez a kirándulás. Az óvodás korosztálynak megfelelő, beszélgetős előadást láthattunk, élvezték a gyerekek a csillagokról, égitestekről szóló meséket. A visszaindulásig fennmaradó időben a Zsolnay negyed játszótereit vettük birtokba, élvezve a szép októberi napsütést. Külön élményt jelentett a buszozás, a városi gyalogos közlekedés, ám a csendes beszédet, az illemtudó magatartást még gyakorolnunk kell egy kicsit.