Csupa
vidámság volt ez a hét: a farsang vége felé járunk, eljött a jelmezes mulatozás
ideje, illetve február 2-án, kedden volt óvodánkban a Mackó-nap.
A
gyerekek által igen kedvelt Mackó-napon mindenki elhozhatta egyik kedvenc plüss
maciját, akik nálunk vendégeskedtek e jeles alkalommal. A reggelt „keresztelővel”
indítottuk, minden bundás kapott egy nyakláncot gazdája jelével, amire ráírtuk
a maci nevét. Igen változatos neveket találtak ki a gyerekek, de voltak
mackó-druszák is. Délelőtt mindenki játszhatott a saját vagy társa macijával,
vagy ha éppen nem voltak szolgálatban a medvék, akkor egy padon ülve, az
erkélyajtón át kémlelték az éppen aktuális időjárást. 10 óra körül
összepakoltunk, s elkövetkezett a közös játék ideje. Bemutatkoztak a mackók: elmondták
nevüket és ha volt esetleg valami érdekes tudnivaló róluk, majd megtáncoltattuk
kedvenceiket. Sajnálattal állapítottuk meg, hogy a medve jóslat szerint még
tart a tél, mivel hétágra sütött a nap. No sebaj, jön még pénteken a maszkabál,
akkor majd elűzzük a telet! A közös játék után kiültek macijaink a folyosóra,
hogy az óvoda minden csoportja megnézhesse őket, amint körbesétálnak az oviban.
S közben mi is útra keltünk: megnéztük a többi csoport mackó kiállítását. Ebédre
Dóri által hozott málnaszörpöt ittunk, finomságként kekszet eszegettünk. Az
ebéd utáni alvás ezen a napon kimondottan jól esett: macik és gazdáik együtt
bújtak be a puha ágyikóba.
A
hét többi napján egyre fokozódó izgalommal számoltuk: mennyit kell még aludni a
jelmezes mulatságunkig. A gyerekek nagyon szeretnek maskarázni, hetek óta
mesélik, hogy minek öltöznek majd be. A lányok természetesen kedvelik a szép
ruhákat, annak minden féle variációját, a fiúknál kedvencek valamilyen
küzdősport, rendvédelmi szervezet tagjai, illetve idén a Starwars figurák.
Jelmezbemutató, közös tánc, fényképezkedés színesítette a péntek délelőttünket,
s nem maradhatott el a sütemények, rágcsálnivalók elfogyasztása sem. Köszönünk
minden finomságot! Körbesétáltunk az óvodában: megnéztük a többi jelmezest, s
mi is megmutattuk magunkat más csoportoknak. Reméljük, ennyi vígasság, hangoskodás
után már nem mer itt maradni sokáig a tél!
Fényképek a Mackó-napról és a Farsangról