Beköszöntött
március, a tavasz első hónapja. Már nagyon vártuk a jó időt, hogy egyre többet
lehessünk a szabadban, bár hol esővel, hol igazi meleg napsütéssel ajándékozott
meg minket.
Ezen
a héten az 1848-as szabadságharc március 15-i ünnepére készültünk. A régi események
felelevenítése mellett beszélgettünk nemzeti jelképeinkről (zászló, címer, himnusz),
illetve tágabb és szűkebb lakóhelyünkről. A magyar zászló színeit minden
kisgyerek ismeri, az ezekhez tartozó szimbólumok (erő, hűség, remény) új
fogalmakként jelentek meg, amelyek megértéséhez kerestünk egy-egy rövid
történetet, mesét, kézzel fogható példát. A piros-fehér-zöld szín vizuális
tevékenységeinkben, csoportszobánk díszítésében is visszatért. A kisebbekkel
tulipános virágoskertet színeztünk (mindenki annyi virággal, ahány éves), a
nagyobbakkal egyszerű díszt készítettünk, melyhez a nemzeti színű
papírcsíkokból formázott szív alakokat fűztük össze.
Megkerestünk
hazánk térképét is. Érdekes volt böngészgetni a határ jelölését, a szomszéd
országok nevét, megfigyelni, miként láthatóak a folyók, tavak, városok. A
Balaton, Duna, Budapest megnevezések nem voltak ismeretlenek a gyerekek
számára, megemlítésükkor sok-sok élményt idéztek fel. A nagyobbakkal saját
térképet is színeztünk, használva a már megismerteket: pirossal a határt rajzolták
át, kékkel a Dunát, Tiszát, Balatont, barnával a hegyeket, zölddel és sárgával
a dombos illetve sík területeket. Bejelöltük Budapest és Pécs helyét is. Egy
másik alkalommal Kozármisleny térképén tájékozódtunk, közben mindenki
gyakorolhatta lakcíme memorizálását. Amikor felragasztgattam a jelüket a
megfelelő helyre, élvezettel vették észre, hogy egy-egy csoporttársuk milyen
közel lakik hozzájuk.
Ünnepi
készülődésünket vers- és énektanulás is színesítette. A „Zászlót készítettem”
kezdetű vershez kapcsolódva valóban készítettünk, díszítettünk mindenkinek
egy-egy zászlót, amit az ünnepségre magunkkal is vittünk. A nagyobbak által már
ismert menetelős énekeinket a kicsik is hamar megtanulták, szívesen mozogtak a
zene ritmusára. A március 14-i megemlékezésen lelkesen énekelt, szavalt
mindenki abban a nem mindennapi látványban részesülve, amint összegyűlik az
óvoda és bölcsőde apraja-nagyja a rendezvényteremben.
Fényképek megtekinthetők itt
Fényképek megtekinthetők itt