A
téli szünetet követően egy rövidke, 3 napos héttel köszöntöttük egymást s az új
évet. Mindenki örömmel mesélte az otthoni ünneplés, pihenés eseményeit,
amelyeket a szó mellett rajzban is megjelenítettünk: filccel, ceruzával
rajzolva, díszítésképpen karácsonyi csomagolópapír mintáit kivagdosva,
ragasztva. E rövidke idő is elég volt, hogy megtanuljuk azt az újévi köszöntő
verset, amit a családoknak készített naptár borítójára nyomtattunk:
Szeretetben, egészségben
Legyen részed egész évben.
Légy szerencsés, vidám, boldog,
Felejtsd el a bút és gondot.
Kezdődjön hát egy új élet:
Legyen békés, boldog éved!
(Mentovics Éva: Újévi köszöntő)
Még
élveztük a feldíszített karácsonyfa látványát, a csillagszórók fényét, s felelevenítettük
beszélgetéseinkben a kis Jézus látogatóit: a pásztorokat s a három napkeleti
bölcset. (Segítségünkre volt ebben József Attila: Betlehemi királyok c. verse.)
Vízkereszt ünnepéhez kapcsolódva mi is ellátogattunk a közeli templomba megnézni
az óriási karácsonyfát, a felállított betlehemet. A szép januári napsütésben
jól esett a séta, mellyel lezártuk a karácsonyi ünnepkör.