2018. február 16., péntek

2018. február 12-16.


E heti témánk alapját zenehallgatási anyagunk adta: Winter ade! – elköszönünk a téltől, várjuk a tavaszt. Kiegészítettük ezt az ötletet az évszakok neveinek gyakorlásával (ami éppen jól jött, mert eléggé elfelejtették a gyerekek a megnevezéseket), illetve elővettük az ősszel és a tavalyi télen tanultakat. Sok ismétlést iktattunk be a hétre, kevésbé új dal vagy mondóka tanulását, s ez összecsengett azzal, hogy csoportunk fele lebetegedett, így a hiányzók sem maradtak le az újdonságokról. Az őszi énekekre, mondókánkra elég jól emlékeztek a gyerekek, s mivel kevesen voltunk, egyéni gyakorlásra is volt lehetőség, türelmesen megvárták egymást az őzgidák. A kisebb létszám miatt több lehetőség volt mozgásos játékok beiktatására is. A hét összefoglalásaként pénteken a tépőzáras-évszakos szemléltető eszközünket használva igyekeztünk a tanultakat rögzíteni, itt előkerültek ismerős, de régen hallott szókincsek is (pl. gyümölcsök, színek, különböző igék).
Vizuális tevékenységként festettünk, ez már régen fordult elő. Az alapötletet (Winter ade, der Frühling kommt) megjelenítve két képet készítettünk: egy havas télit és egy napos-pillangós tavaszit. Az elkészült képeket egy kinyitható ablakkeretbe ragasztottuk, így még szemléletesebb lett az évszakváltás időszaka. Többféle 4 évszakos képet is hoztam a gyerekeknek, amit lelkesen színezett az éppen jelen lévő egészséges csapat.