2018. február 9., péntek

2018. február 5-9.


A hétfői, jelmezes mulatozást követő napokban arról beszélgettünk, hogy lassan véget ér a farsangi időszak, s az utolsó három napot „farsang farkának” nevezzük. Ennek kapcsán szóba került a hét végén kezdődő mohácsi busójárás is. Megnéztünk két rövid videót, mely bemutatott néhány izgalmas jelenetet, mint például az álarcos, zajos felvonulást, máglyarakást, ágyúzást. Kicsik és nagyok érdeklődéssel figyelték a képsorokat. Ehhez a beszélgetés témához kapcsolódott vizuális tevékenységünk: busó fejet készítettünk rajzolással, ragasztással. Az egyszerű technikát a kisebbek is könnyedén elsajátították, körkörös rajzoló mozdulattal készült el a busó feje, majd ráragasztották az előre kivágott szemeket, szarvakat, nyelvet. A nagyobbak önállóan, a kisebbek kis segítséggel ragasztották, pödörték fel a kihajtogatós ördög-nyelvet. A héten többször játszottunk, táncoltunk zenére, így búcsúztunk el a vidám farsangi időszaktól.