Az
egészséges táplálkozás, a sok zöldség és gyümölcs fogyasztás nagyon fontos, vitaminhetünkön
különösen nagy figyelmet fordítunk arra, hogy a gyerekek minél többféle
zöldséggel és gyümölccsel ismerkedjenek meg. Hétfőn egy „varázsdobozzal”
érkeztem, mely tele volt zöldséggel és gyümölccsel. Először közösen
megbeszéltük, mit rejt a doboz, majd letakartam kendővel, s a gyereknek a
tapintásukra hagyatkozva kellett felismerni a benne lévő kincseket. Mindenki
elmondhatta, hogy mi alapján ismerte fel a megfogott terméket: alakja, fogása,
felülete, majd miután kihúzták, megbeszéltük a többi tulajdonságát is: színe,
íze, mérete, stb. A sokféle tapasztalatgyűjtés mellett beszélgettünk a
gyerekekkel a zöldségek és gyümölcsök felhasználási lehetőségeiről is.
Egyik
délelőttre a középsős és nagycsoportos gyerekeknek játékos vetélkedőt
készítettem. Három csapatra bontva az őzgidákat, három különböző feladatot
oldottak meg, ahol egy-egy asztaltársaságnak a tárgyi tudásuk mellett az
összedolgozás képességét is mozgósítaniuk kellett, hogy eljussanak a pontos
megoldáshoz. A jó munka eredményeként természetesen egy kis apróságot is
kaptak: almából és szőlőszemből készült, „ehető” hajót kebelezhettek be a
gyerekek.
Szerdára
kirándulós programot szerveztünk a nagycsoportosoknak. Helyi járattal
beutaztunk Pécsre, a Vásárcsarnokba, hogy megszemlélhessük az ősz kincseit,
megnézzünk egy piaci hangulatot, és közösen bevásároljunk a másnap készítendő
csalamádénkhoz. Szép és érdekes termékeket láthattunk, sok kedves árussal
találkoztunk, akik egy-egy lekvárral, savanyú káposztával, birsalmával
ajándékoztak meg bennünket. Sétánk végén összegyűjtöttük kosarunkba a csalamádé
alapanyagait, annak rendje-módja szerint lemérettük, kifizettük a
megvásároltakat, majd egy kis úti csomagos tízóraizás után visszautaztunk
Kozármislenybe. A kicsiknek megmutattuk, hogy mit rejt a kosarunk, s ebéd után
megkóstoltuk a Pécsen vásárolt sóskát is.
A
csalamádékészítésnél a kisebbekre bíztuk a paprikák megmosását, s ők igen
élvezték is a vízben való pancsolgatást. A késsel, zöldséghámozóval való munkafolyamatokat
a nagyobbak végezték, szorgosan tisztultak meg a sárgarépák, uborkák, apró
darabokra vagdosták a paprikákat. A szeletelést ügyes konyhai gépre bíztuk, s
ezek után már csak az ízesítés, kóstolgatás maradt hátra. A tavalyi
tapasztalataink alapján örömmel fogyasztják a gyerekek azt a csalamádét egy-egy
ebédnél, amely elkészítéséhez az ő munkájuk is kellett, szívesen emlékeznek a
közös szorgoskodás élményére.
Fényképek megtekinthetők itt
A gyümölcsök közül az alma ihletett meg minket, hogy elkészítsük őszi dekorációnkat az öltözőnkbe: