A hét témája: Brumm, brumm Brúnó
Hamarosan elérkezik a Mackó-nap,
így a héten minden a medvékről szólt. Megbeszéltük miért tartjuk a Mackó-napot,
mi az a medve jóslat és ennek a kedves hagyománynak népi eredetét. Beszélgettünk
arról, milyen „híres” medvéket ismerünk könyvekből, mesékből, a TV-ből (pl.:
Micimackó, Vackor, Boribon, TV-maci, Balu kapitány stb.) Bemutattam a
gyerekeknek két kis „vendéget”, az egyik az én kedves mackóm, a másik kicsi
fiamé, segítségükkel elmondtuk Weöres Sándor: A medve töprengése című versét,
mely nagyon tetszett mindenkinek. Kértem
a gyerekeket, hogy ők is hozzák el otthonról kedvenc macijukat, akikkel közösen
játszunk és alszunk majd a héten. Érkeztek is mackók szép számmal, így
csütörtökön már velük együtt körjátékoztuk a Brumm, brumm Brúnót énekelve. Nem
csak az otthonról hozott játék macik, hanem medvékről szóló mesekönyv is
segítette a gyerekeket a nyugodt alvásban. Nagyon megkedvelték Puszedli és
Habcsók történetét, így mindennap elalvás előtt izgatottan várták, hogy
folytatódik a két kis medve kalandja.
Egyik nap alvás idő alatt
elhangzott Az alma című mese, melyben a medve igazságosan elosztja az almát
az állatok között, ez adta az ötletet a matematika foglalkozáshoz. Elbáboztam
nekik a mesét, majd mindenki megtapasztalhatta hogyan lehet elosztani egy almát
annyi felé, ahányan vagyunk. Élvezték a gyerekek, hogy végül ők is megehetik az
almát, akárcsak a mesében.
Medvés képeket nézegettünk, és
beszélgettünk róluk, milyen fajtáit ismerjük (fekete medve, barna medve, koala,
panda stb.), melyik hol él, mi jellemző rá. A képek alapján mindenki
kiválasztotta milyen medvés álarcot szeretne készíteni. Papírból kivágott
macifejet festettek a gyerekek, közösen kevertük a színeket, annak megfelelően
ki milyen macit készít. Izgatottan
várták, hogy leülhessenek festeni, boldogan nézegették az elkészült álarcokat,
és egész nap kérdezgették, mikor húzhatják már fel őket.