A
héten, a Vitaminnapok keretében a zöldségeké és a gyümölcsöké volt a főszerep.
Hagyományos
óvodai rendezvényünkkel az volt a célunk, hogy felhívjuk a gyerekek figyelmét
az egészséges táplálkozás fontosságára, melynek alapvető eleme a sok zöldség-
és gyümölcsfogyasztás. Törekedtünk arra, hogy minél több ismeretet szerezzenek,
játékos formában ismerkedjenek azok fajtáival, ízével, változatos felhasználási
lehetőségeikkel. A hét első felében először színes képek segítségével
játszottunk „Melyik zöldség vagyok?” játékot, majd kedden elsétáltunk a
zöldségeshez, ahol közösen kiválasztottuk és megvásároltuk a csalamádéhoz
szükséges alapanyagot. A gyerekek megnézhették, megnevezték a zöldségeket
sokféleségét, bár volt jó néhány számukra érdekes, ismeretlen fajta is. Másnap
nekiláttunk a csalamádékészítésnek: a kicsik megmosták a paprikákat, majd a
nagyobbak lelkesen pucoltak, vágtak, daraboltak. A sárgarépa és uborka
szeleteléséhez gép segítségét használtuk, amely művelet gyorsasága igen
tetszett a gyerekeknek. A hozzávalók mérésében (leolvasni a mérleg által mutatott
számot) a nagyobbak jeleskedtek. Elkészítettük a csalamádé levét is, mely során
szaglással, ízleléssel találhatták ki, hogy milyen fűszerekkel ízesítünk.
A gyümölcsökről egy
korábbi héten már sokat beszélgettünk, most a tettek ideje jött el: pénteken minden
kisgyerek magának készíthette el az egészséges gyümölcssalátáját. Tányérjukon
összedarabolták a kiválasztott finomságot, majd kérhettek rá mézet, vagy
joghurtot, vagy fahéjat, vagy narancslevet. A gyerekek jóízűen fogyasztották el
az általuk kevert vitaminbombát.
Fényképek megtekinthetők itt