A
zene világnapja alkalmából a hét első napját a zenének, a zenélésnek
szenteltük. Előkerültek a csoportban a hangszerek: csoportosítottuk őket (ütős,
fúvós, vonós, stb.), valamint játszottunk hangszerfelismerőt. Ezt követően a
tornateremben meghallgattuk a Diabelli Művészeti Iskola tanárainak hangszeres
bemutatóját. Rendkívül élvezték a gyerekek és felnőttek egyaránt a humoros,
zenés összeállítást.
Szerdára
terveztük, hogy ellátogatunk Árpádtetőre, a Mecsekerdő Erdészeti Iskolájába.
Kicsit izgultunk előző nap, hogy az időjárás közbeszól, de szerencsére a kedd
délutáni eső után szerdán napsütéses, kellemes őszi időre ébredtünk.
Gumicsizmákkal felszerelve, kora délelőtt elindultunk a közéspsősökkel és
nagycsoportosokkal a helyszínre, ahol már várt minket Adri néni, a
túravezetőnk. Erdei sétánk során számos érdekes és új információt hallottunk az
erdőben lakó állatokról és a növényekről. Gyűjtöttünk tobozt, tűlevelet,
makkot, melyeket visszaérve az oviba megmutattunk a kicsiknek. Másnak közösen
elmeséltük az óvodában maradt kiscsoportosoknak, hogy miket láttunk,
hallottunk, illetve ehhez kapcsolva elmeséltem az erdő lakóiról egy történetet.
A kicsik nem voltak velünk az erdőben, de szerettem volna, ha ők is
bekapcsolódnak az erdei állatokról szóló tevékenykedésünkbe, ezért készítettünk
közösen egy nagy képet „Mesél az erdő” címmel. Mindenki színezett állatos képet,
fákat, gombát, majd az elkészült alkotást kitettük az öltözőnket díszíteni.
Köszönjük Dorka anyukájának, hogy segített az Árpádtetőre való utazásban.
Köszönjük Dorka anyukájának, hogy segített az Árpádtetőre való utazásban.
Fényképek a hangszeres bemutatóról: itt
Fényképek a kirándulásról: itt