2010. október 1., péntek

2010. szeptember 27-október 1.

A hét témája: „A levegőben repülő élőlények: Madarak”

Megfigyeltük séta közben a madarakat, rovarokat (vizuális észlelés, figyelem fejlesztése), megneveztük őket (lepke, katicabogár, vadkacsa, veréb, cinke, gólya, stb.). A múlt héten sétát tettünk a tó körül, láttunk vadkacsákat és egy üres gólyafészket, ebből adódóan beszélgettünk a költöző madarakról, illetve azokról, melyek hidegben is itt maradnak.
Madaras képeket nézegettünk, kiválogattuk melyek a költöző, ill. a nem költöző madarak (vizuális észlelés és a differenciálás fejlesztése).
Utánoztuk a madarak mozgását, nagy karcsapásokkal a gólyát, vállra tett kézzel, kis karmozgással a cinkét. Gryllus Vilmos: Dalok című lemezéről a „Gólya” és a „Cinkehívogató” zenére körbe-körbe „repdestünk” a teremben, tapsra megálltunk felhúzott lábbal, gólyát utánozva, ill. ha megállt a zene, a kis „cinkék” berepültek a fészekbe (szőnyegre ültünk).
Választhattak a gyerekek madaras képeket, melyeket kiszíneztek, valamint feladatlapon fel kellett ismerniük az egyforma madarakat és azokat ugyanolyan színre színezni (vizuális észlelés, figyelem, differenciálás, és a finommotoros képességek fejlesztése).
Mesehallgatás során „A rút kiskacsa” történetét hallgathatták meg a gyerekek. Utána beszélgettünk a mesében elhangzott madarakról, a hattyú elköltözik télen, a kacsa nem (értelmi képességek, és a memória fejlesztése). A meséhez kapcsolódóan, színes papírból hattyút hajtogattunk a nagyobbakkal, a kicsik addig kacsás és hattyús képeket színeztek.
Új versként a Csiripelő kismadarat elmondtuk közösen, a nagyobbak hamar megjegyezték és pár ismétlés után, ügyesen egyedül is el tudták mondani.
Fakanálból és színes kartonból gólyát készítettünk (ragasztás technikájának elsajátítása, finommotorika fejlesztése), melyekkel utána egész nap élvezettel játszottak.
Csütörtökön a „Népmese Világnapja” alkalmából a „Kóró és a kismadár” című magyar népmesét hallgatták meg a gyerekek.
Pénteken a „Zene Világnapját” ünnepeltük, ehhez kapcsolódóan a „Kerekerdő Zeneműhely” hangszeres, táncos előadásán vettünk részt.


Fényképek megtekinthetők itt
Újcágcikk a Zene világnapjáról