2019. szeptember 2., hétfő


Köszönjük kedves Olvasóinknak az eddigi figyelmet, 
a 2019/2020-as tanévtől más csatornán jelentkezünk.


2019. június 14., péntek



Zárul az őzikék mókatára,
mindenkinek jó pihenést, nyaralást kívánunk!

2019. június 7., péntek

2019. május


A tanév utolsó hónapja mindig eseménydús, számos program színesíti mindennapjainkat.
Az első időszakban az évünket lezáró ünnepségre, ballagásra készültünk. Év közben hónapról hónapra gazdagodott dal – és verskészletünk, amit a gyerekek kívánságára és örömére gyakran ismételtünk, így a szövegek és dallamok nem voltak ismeretlenek az őzikéknek. Évzárónkra igyekeztünk ezeket a kedvelt verseket, énekeket összefűzni, kiegészítve a nagyok dramatizálásával: ők a „Tücsök kisasszony és egérke lakodalma” c. mesét játszották el vendégeinknek. A tanévet bemutató műsorunkat követően iskolába készülő gyerekeinktől búcsúztunk: idén hatan köszönnek el az óvodától, az Őzike csoporttól. Lelkesen tanulták búcsúzó versüket – amit bátran mondtak el a nagyérdemű előtt. Ballagós tarisznyát, őzikés emléket kaptak tőlünk, s azt a kívánságot, hogy sok-sok örömet leljenek az iskolás években!

Fényképek megtekinthetők itt

Május utolsó péntekjén tartottuk gyereknapi délelőttünket. Hagyományos programjainkat már várták a gyerekek: lehetett csillámtetkót készíttetni, ügyességi versenyekben részt venni. Mielőtt elkezdődtek a játékok, egy kedves gyerekzenekari koncertet lehetett hallgatni, illetve táncolni az igen fülbemászó, szépen előadott dallamokra. Ebben az évben a játékok során nem osztogattunk matricákat, édességet, mert az volt a célunk, hogy maga a játék legyen öröm, a gyereknaphoz kapcsolódó apró ajándékot hazamenetelkor kapták meg a gyerekek. Természetesen nem maradt el az ebédet lezáró fagyizás sem.

Fényképek megtekinthetők itt

Június 5-én került sor év végi kirándulásunkra. Idén a februári szülői értekezleten megbeszéltek szerint a komlói Minizoo-t vettük célba. Őzikés csoport lévén külön öröm volt, hogy Sziszi, a szelíd őzgida folyamatosan a közelünkben volt egész látogatásunk során. Házigazdánk, Endre különleges állatokat mutatott be, mesélt róluk, s szinte mindegyiket meg is lehetett simogatni a bátor jelentkezőknek. Az állatok valóban nagyon barátságosak, s az óvodás korosztálynak éppen elegendő információt, élményt nyújtott ez a délelőtti látogatás. Kellemesen elfáradva érkeztünk vissza az óvodába, ebédeltünk, majd mindenki hamar bebújt az ágyikójába, s álomba zuhanva pihente ki az eseménydús látogatást.

Fényképek megtekinthetők itt

2019. május 5., vasárnap


Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat és Nagymamákat!

A készülődés fényképei megtekinthetők itt

2019. április 24., szerda

2019. április - Húsvét az óvodában


Áprilisban izgalmakkal teli készülődés kezdődött az Őzike csoportban: a naptárunkat nézegetve láttuk, hogy Húsvét ünnepe közeleg. Felelevenítettünk régi hagyományokat (böjt, tojásfestés, locsolkodás), valamint beszélgettünk a jellegzetes jelképekről, mint például csibe, nyúl, tojás, bárány. Ezek közül talán a legkedvesebb a gyerekeknek a nyuszi, hiszen ő hozza az ajándékot. „Hozzá” kapcsolódott e heti mesénk is: Tapsifüles és a húsvét címmel. A gyerekek szívesen színezték a meséhez kapcsolódó színezőket. Kutakodtunk picit a fejünkben és előkerestük a már jól ismert nyulacskás énekeinket, melyeket fejbábokkal játszottunk el. Ha már szóba került a tojásfestés, mint hagyomány, mi is festés technikáját használva készítettünk papír tojásokat: érdekességképpen csipesszel megfogott pomponokat mártottunk különböző színű festékbe, s azzal nyomdáztunk a papírra.
A tavaszi szünetet megelőző rövid, 3 napos hetünk már az ünnepléssel telt.
Szerencsére jó idő volt, így kedden valódi fűvel készíthettük el a puha nyuszi fészket, s a szorgoskodás eredménye nem maradt el: apró ajándékkal térhetett haza minden őzgida. Természetesen sok-sok nyuszis mese, ének hangzott el ebben a pár napban, s az előző heti festett tojások mellé vizuális tevékenykedésként szalvétából kivágott húsvéti nyúlnak készítettünk „fészket”, melyet mintás papírból származó virággal is ki lehetett díszíteni.
A közös, egész óvodát érintő ajándéknak is nagyon örültek a gyerekek: új futóbicikliket és sok-sok labdát kaptak, melyekkel önfeledten játszottak a szép, tavaszi időben.
Visszaérkezve a szünetről mindenki lelkesen készült a locsolkodásra: a fiúk kölnit, a lányok apró édességet hoztak. A fiúkat dicséret illeti, mert szépen megtanulták a közös locsoló versünket, s többen mondtak egyénileg valamilyen más versikét is. Illatfelhőben úszott a csoport, gyűltek a finomságok. S annyi csokival készültek a lányok, hogy nem csak a fiúknak jutott hazára, hanem volt az oviban is kóstoló minden kisgyerek részére.

Fényképek megtekinthetők itt

2019. március 29., péntek

2019. március 25-29.


A tavaszi kellemes időjárás, az egyre több napsütés kedvez a természet ébredésének. A héten a virágzó, rügyező fákról, a nyíló virágokról, és az előbújó bogarakról, rovarokról beszélgettünk. Hoztunk be a gyerekeknek bokrok, fák ágait, melyeken nagyon szép színes virágok nyíltak, valamint illatos tavaszi virágokat is. Megbeszéltük, hogy a virágzó fák később gyümölcsöt teremnek. A hallottakat megerősítette a diavetítés alkalmával a megtekintett mesénk (Az almafácska meséje), melyet Ádám hozott be nekünk. Levetítettem még a gyerekeknek a Tücsök és a hangya című mesét is, amely bemutatta, hogy a kis bogarak milyen szorgalmasan gyűjtögetnek tavasszal télire. Eljátszottam A három pillangó című mesét, melyhez papírból látványos, színes díszeket és bábokat készítettem. Projektoros vetítés alkalmával a lepkékről néztünk meg egy kisfilmet, mely során szebbnél szebb pillangókat láttunk, a Buborék együttes Lepke című zenéjének kíséretében. A gyerekek hamar megkedvelték új versünket, mely szintén egy lepkéről szólt. Vizuális foglalkozáson mit is készíthettünk volna mást, mint csodálatos, színes pillangókat?! A szalvétából és zsenília szálból barkácsolt lepkékhez a gyerekek maguk választották ki a színeket. Az elkészült színpompás pillangók az öltözőnket díszítik tavasszal.

2019. március 22., péntek

2019. március 18-22.

E hét péntekjén volt a „Víz világnapja”, így mindennapi tevékenységeink során e témát jártuk körül. Németes hét lévén elsősorban az időjárás illetve a vízhez kapcsolódó cselekvések (igék) gyakorlása volt a fő cél. Átismételtük az esővel kapcsolatos játékainkat: most már, a viszonylag biztos szövegtudás miatt élvezettel vesznek részt a gyerekek a közös éneklésben, mondókázásban. Az igék gyakorlására szervezett játékoknál a nagyobbak biztosan, aktívan használják a máskor is hallott kifejezéseket (pl. trinken, Hände waschen, Zähne putzen), s igyekeztem a ritkábban hallott szavakat is gyakoroltatni, illetve újat (pl. gießen) tanítani. Hampelmann egy érdekes játékot hozott a gyerekeknek: „Was schwimmt oder schwimmt nicht?”, vagyis egy nagy üvegben lévő vízben úsztattunk különböző dolgokat, de előtte megpróbáltuk kitalálni, hogy vajon úszni fog-e vagy sem. A kísérletbe vont tárgyaknál olyanokat választottam, melyek megnevezése ismét aktív szóhasználatra ösztönözte a gyerekeket (pl. Apfel, Legosteine, Nüsse).
Pénteken az óvoda tornatermében érdekes programon vettünk részt: megnéztünk egy rövid diakép sorozatot „Vízcsepp család” címmel (miként alakul ki egy vízcsepp, hogyan vándorol patakon, folyókon át a tengerig), végigjártuk azt a kiállítást, amely az óvoda összes gyerekmunkáinak válogatásából készült, majd egy egyszerű ügyességi feladat során át kellett menni a patak feletti hídon. A végén mindenki kapott egy matricát, mely emlékeztet bennünket, hogy milyen nagy kincs a víz, vigyáznunk kell rá.
Heti vizuális tevékenységünk kiválasztásánál adott volt, hogy vízzel dolgozunk: vízfestékkel festettünk. Minden kisgyerek rajzolt magának egy tetszőleges tavat, majd kifestette kékre, a környékét pedig zöldre (tavaszi fű). Száradás után a képet növényekkel, állatokkal telepítettük be – színezés, ragasztás technikájával.


Fényképek megtekinthetők itt


2019. március 1., péntek

2019. február 25 - március 1.

Mivel a hét utolsó napján „hivatalosan” tavasz lesz, így arról beszélgettünk, miből látjuk, érezzük, hogy beköszöntött ez a csodás évszak. Átbeszéltük a gyerekekkel, milyen változások történnek, mikor télből tavasz lesz (időjárás, természet, ruházkodás, állatok). Szóba került egy kis virág: a hóvirág, melyet csak úgy szoktunk emlegetni, hogy a „tavasz hírnöke”. Ehhez kapcsolódóan elmeséltem a Télkergető hóvirág című mesét. A tavasz eljöttét a Tavasztündérnek köszönhetjük, így egész hetünk róla szólt. Elbáboztam a gyerekeknek Tavasztündér meséjét, valamint új versünk is hozzá kapcsolódott. Hoztam a gyerekeknek egy kedves tavasztündéres zenét, melyhez készítettem egy könnyen megtanulható, de mégis változatos koreográfiát. Sokat beszélgettünk a héten a virágokról, ezért tanultunk egy új énekes játékot Bársony ibolyácska kezdettel. A hét egyik legizgalmasabb eseménye a hatalmas Tavasztündér elkészítése volt: kartonból kivágtam a testét és a szoknyáját, melyet aztán közösen kiszíneztünk és feldíszítettünk rengeteg színes papírvirággal. Fiúk és lányok egyaránt nagyon élvezték a közös mű elkészítésének minden pillanatát. Tündérünket kitettük az öltözőbe, hogy mások is megcsodálhassák.  

Fényképek megtekinthetők itt


2019. február 22., péntek

2019. február 18-22.

Már nagyon régóta várták, emlegették az őzikék azt a napot, amikor végre jelmezekbe bújva tánccal, vigalommal járulhatunk hozzá a tél elűzéséhez. E hét hétfőjén igazi karneváli hangulat alakult ki: sokat muzsikáltunk, játszottunk – a gyerekek kívánságainak megfelelően. Az idei ünneplést azzal tettük egyedivé, hogy elbáboztuk a gyerekeknek a mi jelmezeinkhez illő mesét, mely a szép királylányról és a békává változtatott királyfiról szólt. S természetesen tettünk egy rövid sétát az óvodában, hogy másokkal is találkozhassunk, megcsodálhassuk egymás jelmezeit.
Keddtől egy olyan témát dolgoztunk fel, mely igazán illik ehhez a farsangi időszakhoz: régi, esküvői szokásokat elevenítettünk fel, sokféle módszert alkalmazva a megismeréshez. Először egy-egy szemléltető eszközt használva meséltem a gyerekeknek esküvői öltözetekről, szimbólumokról, szokásokról, amelyek ma már nem is ismertek. A Csibe csoporttal közösen szervezett vetítés alkalmával képeket és rövid véméndi lakodalmas kisfilmeket nézegettünk e témában. Szintén a Csibe csoportból Lénáéknak volt gyerek méretű népviseletük, melyet nekünk is megmutatott, így élőben is megnézhettük, miként öltöztek régen a kislányok. A hét kiemelkedő eseménye volt még, hogy eljött hozzánk Petra apukája, aki igazi harmonikán játszott nekünk hagyományos sváb lakodalmas zenét, sőt az előre megbeszéltek szerint élő muzsikára táncolhattuk a Mit den Füßen geht es kezdetű táncunkat. Felejthetetlen élmény volt ez a délelőtt a gyerekeknek.
Vizuális tevékenységként a lányokkal régi menyasszonyi fejdíszt, a fiúkkal rozmaring ágas kalapot készítettünk. A mutatós barkácsolás minden kisgyereket vonzott, s az elkészült darabokkal egy mini kiállítást tudtunk varázsolni az öltözőnkbe, mely a magyarországi németek emlékeit idézte fel.


Fényképek megtekinthetők a farsangról, a heti eseményekről

2019. február 8., péntek

Február 4-8.

Hétfőn végre elérkezett a várva várt Mackó-nap, amikor minden kisgyerek elhozhatta otthonról kedvenc plüss maciját. Hagyományainknak megfelelően szeretettel vártunk a bundás barátokat, s minden „vendégünk” kapott egy nyakláncot nevének és gazdijának megjelölésével. A tízóraink ilyenkor természetesen mindig tartalmaz valami medve csemegét. Most mézet osztogattunk kalácsra annak, aki szereti eme édes és egészséges finomságot. Délelőtt lehetett a mackókat etetni, kényeztetni, építkezős játékba bevonni őket, majd pakolás után körbe ültünk, s mindenki bemutathatta kedvencét, illetve megbeszéltük, hogy milyen időjárásra számíthatunk a szokásos február 2-i jóslat szerint. Hétfő lévén tornázni mentünk, s erről az alkalomról sem maradtak le medvéink: olyan gyakorlatokat, játékokat találtunk ki, amelyekben őket is „megmozgattuk”. Kicsiknek, nagyoknak egyaránt tetszett ez a különleges testnevelés foglalkozás. A délelőtt hátralévő részében nem maradhatott el az óvodai séta: megnéztük a többi csoport kiállítását is. Ebéd után a mackókkal bújtak ágyba a gyerekek, s még a szokásosnál is jobbat aludtak ezen a napon.
A hét hátralévő részében az állatokról szerzett eddigi német tudásunkat elevenítettük fel. A megnevezéseket is jól át kellett ismételnünk (már régen került elő ez a témakör), valamint a lakóhelyük szerinti csoportosítást is gyakoroltuk. Régi és új dalokat, mondókákat, memória játékot is segítségül hívtunk ehhez az ismétléshez, hogy a mozgás és játék által még jobban rögzüljenek a kifejezések. Pénteken projektoros vetítés alkalmával elmeséltem Szutyejev: A három cica c. meséjét, németül.
Új dalunkhoz kapcsolódott vizuális tevékenységünk is: táncoló mackókat készítettünk, mely során az volt a legfőbb cél, hogy rajzoljanak a gyerekek, illetve a maci ruhák díszítéséhez találjanak ki különböző motívumokat. Aprólékosan dolgoztak az őzgidák, csinosodtak a ruhácskák, olykor egész különleges formákkal lettek igazán érdekesek táncoló papír medvéink.


Mackó napi fényképek megtekinthetők itt

2019. február 1., péntek

2019. január 28-február 1.

Hétvégén Mackó-nap lesz, s utána hétfőn ünnepeljük majd óvodánkban a macikat. Ennek megfelelően a héten a medvékkel ismerkedtünk. Behoztam egy medvés könyvet, melynek segítségével átbeszéltük a mackók külső tulajdonságait, életterüket. Sok ismeretet gyűjtöttünk össze mind az én, mind pedig a gyerekek által hozott medvés könyvekből. Szerettem volna, ha tudatosul a gyerekekben, hogy bár a plüss macik nagyon aranyosak, valójában a medve egy veszélyes, ragadozó állat: felsoroltuk, valamint a filc szemléltető eszközökkel bemutattam, milyen változatosan táplálkoznak a medvék. Visszatérve a kedves játék mackókhoz meglepetésként behoztam „Mackó komát”, egy különleges plüss macit, aki énekelt nekünk, mi pedig tornáztunk a zenére. Nagyon tetszett a gyerekeknek ez a kis mozgásos játék, így a héten többször is megismételtük. Új versünkhöz, Weöres Sándor: Medve-nóta c. költemény részletéhez is egy mozgásos játékot játszottunk, ami szintén igen közkedveltté vált. 
Beszélgettünk medve fajtákról is, ehhez kapcsolódott vizuális tevékenységünk. A gyerekek kiválaszthatták, milyen fajta macit szeretnének készíteni, majd a mackó fejet megfestették kör alakú szivacs és pom-pom segítségével. Mindenki könnyen elsajátította az újfajta festési technikát, így mutatós, szép macik készültek.



2019. január 29., kedd

Kedves Szülők, Gyerekek!


Hamarosan elérkezünk február 2-hoz, a Mackó-naphoz!
Mivel idén ez a nap szombatra esik, így 4-én, hétfőn ünnepeljük meg óvodánkban a macikat. Erre a napra ismét szeretettel várjuk az otthoni kedvenc kicsi és nagy, régi és új mackókat!
A játék medvéket kiállítjuk, így mindenki megcsodálhatja társai szeretett maciját. Te se felejtsd otthon kedvenc bundás barátodat!

2019. január 25., péntek

Január 21-25.

Program dús hetünk volt: kedden táncház, szerdán Hangoló előadás színesítette napjainkat.
Már egy kicsit a farsang jegyében telt ez a hét, amit azzal a beszélgetéssel, naptár nézegetéssel kezdtünk, hogy a farsang nem egy napot, hanem egy időszakot jelent. A jelmezes alakoskodás miértje ismert volt a gyerekek előtt, emellett igyekeztünk még összegyűjteni a farsanghoz kapcsolódó szokásokat, tevékenységeket. Nekünk a sokféle szimbólum közül most a táncé, a hangszereké volt a főszerep.  A Kozármislenyi Német Önkormányzat támogatásával részt vehettünk a középsős és nagycsoportos gyerekekkel a tavalyihoz hasonló német táncházban, melyet Judit néni, a pécsi Koch Valéria iskola tánctanára vezetett. Az óvoda tornatermében jólesően mozogtunk sváb zenére, örömmel tanultunk tánclépéseket. A csoportszobában már minden kisgyerek aktív részvételével elővettük az októberi zene világnapjához kapcsolódó élményeinket. Újra szívesen játszottuk a zenekaros játékunkat, testhangszerekkel kísértük énekeinket, eltáncoltuk, énekeltük dalainkat (Ringelreih’n, Wir haben eine Ziehharmonika). Természetesen szóba kerültek az elmúlt évek és az idénre tervezett jelmezek ötletei is. Egyik lehetőségből, a boszorkány jelmezből adódott, hogy megtanuljuk az Ich bin ein’ kleine Hexe c. játékot. Az egyszerű szabály, a söprűs-tánc elegendő motiváló erővel bírt, a gyerekek szívesen vettek részt a közös játékban. Ehhez az énekhez kapcsolódott vizuális tevékenykedésünk is: boszorkányos képet festettünk vízfestékkel. Mindenki türelemmel, apró kézmozdulatokkal dolgozott, hogy szép, maszat mentes képet készítsen. Régen festettünk már, maga a tevékenység, a színek használata vonzó volt a gyerekek számára.

Néhány fénykép a táncházról és a Hangoló előadásról

2019. január 18., péntek

Január 14-18.

Heti témánk: téli csapadékok, a tél örömei
Múlt héten esett egy kis hó, ezt kihasználva a héten a téli csapadékokkal ismerkedtünk. Egyrészt a hulló csapadékokról beszélgettünk (ezeket elég jól megnevezték a gyerekek), másrészt a felszíni csapadékformák is szóba kerültek, mint a dér, zúzmara, köd, harmat. Ezeket a kifejezéseket volt, aki már ismerte, ám a kisebbeknek újdonságot jelentett egy-egy szó s a hozzá tartozó jelentés. Először színes képeken nézegettük a csapadékokat, majd projektoros vetítés alkalmával érdekes felvételeket láthattak a gyerekek. Ennek kapcsán megbeszéltük, mik azok a tevékenységek, sportok, melyeket télen lehet játszani. Képzeletben készítettünk közösen egy nagy hóembert, majd azt játszottuk, hogy ez a hóember zenére elolvad. Zenehallgatás alkalmával a zenei élményhez vizuális élményt kapcsoltam: projektoron levetítettük Vivaldi: Négy évszak c. művének „Tél” tételét, mely közben csodás havas képeket nézhettek a gyerekek. A héten megnéztük még a Téli történet c. mesét is, melyben az említett téli tevékenységek közül több is szerepelt. Veress Miklós: Jég c. verse is heti témánkhoz kapcsolódott, örültek a gyerekek, hogy versmondogatás közben felfedezhették a korábban tanult kifejezéseket. Ezen a héten papírból, ragasztással készítettünk vidám hópelyheket, melyekkel az öltözőnket díszítettük. Természetesen a hó valódi megtapasztalása sem maradt el, amikor lehetett, kimentünk az udvarra a lelkes, overálos csapattal hóangyalt készíteni, hógolyózni, élvezni a tél örömeit.



2019. január 11., péntek

Január 3-11.

A karácsonyi szünetről visszaérkezve minden kisgyerek örömmel mesélt az otthon töltött idő eseményeiről, élményeiről. Jó volt újra találkozni, játszani az új játékokkal, beszélgetni újévi szokásokról, Vízkereszt ünnepéről.
Új év kezdetén ismét elővettük az évszakok témakört – németül. Most nem csak a megnevezéseket tanultuk és gyakoroltuk, hanem minden évszakhoz kerestünk cselekvéseket: „Was machen wir im …?” A kifejezések között voltak már ismertek is és kerestem újakat is, hogy bővítsük eddigi ismereteinket. Változatos módon gyakoroltuk ezt az anyagot: szemléltető eszközökkel, a cselekvés elmutogatásával, képekkel, mozgásos körjáték során. Ez utóbbinál már a gyerekeknek kellett aktívan megnevezni az adott kifejezést. Vizuális tevékenykedésünk is heti témánk köré épült: évszakórát készítettünk, ahol a megfelelő díszek felragasztása mellett az egész héten tanult szóösszetételeket kellett megérteni és a cselekvést ábrázoló képecskéket a hozzá illő felirathoz ragasztani. A téli tevékenységeket kicsit jobban körbejártuk: nagy sikert aratott a Kommt wir wollen kezdetű körjáték, illetve a hógolyózást utánzó játékunk az Es schneit című dalra (mely megtekinthető itt). A hetet lezáró képválogatás során (jól hasznosítottuk az évszakos, tépőzáras szemléltető eszközünket) jól át tudtuk ismételni az ősszel tanult és a mindennapokban használatos szavainkat. Újra megtapasztalhattam az ismétlés fontosságát, s ezek az alkalmak a gyerekeknek is nagy sikerélményt biztosítanak, örömmel reagálnak a német nyelvű szituációkra („Ezt már értem”, „Már tudok beszélni!” élmény).